Baljós hangulatú, lebilincselő pszichothriller, nem várt drámai
fordulattal." - Betűfaló KönyvmolyokElek Sándor, az egykori magyar
diplomata, feleségével, Olgával és két serdülőkorú gyerekével
hosszú évek óta tehetős üzletemberként Moszkvában éli
mindennapjait. Amikor az általa alapított magyar-orosz nemzetközi
vállalkozás csődbe megy, és a hitelek miatt mindenüket elvesztik, a
család egyetlen kiútja az marad, hogy az Olga családi örökségeként
rájuk maradt és évtizedek óta üresen álló régi dácsába beköltözve
önfenntartóvá váljanak.Úgy tűnik, hogy a családnak sikerül
megtalálnia az áhított nyugalmat, ám a Voronyezs melletti csendes
erdő szélén megbúvó dácsa sötét titkokat őriz. A család tagjait
szörnyű, rejtélyes álmok kezdik kínozni, és különös események sora
veszi kezdetét: időnként hamut találnak a berendezések alatt, majd
a bútorokon és a falon is égésfoltok jelennek meg, amik idővel
tovább terebélyesednek. A házba érkező vendégek némelyike pedig
nyomtalanul eltűnik. Amikor a terjedő égési nyomok már a család
tagjainak testén is megjelennek, a férfi számára nyilvánvalóvá
válik, hogy az idejük meg van számlálva, és a túléléshez mielőbb
fel kell fednie a dácsa ördögi titkát.John Cure, többszörösen
Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere,
Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothriller írója.
Legújabb, lebilincselő története nem hiányozhat egyetlen
thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem!
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...