A megrendelők bármit megadnak aberrált vágyaik kielégítésért,
miközben ebben a világban a lányok csak eszközök, és az életük egy
hajítófát sem ér.John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt
író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb
pszichothriller írója. A Medúza-krónikák című bűnügyi
thrillersorozat kötetei nem hiányozhatnak egyetlen krimi- és
thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem! Egy kamaszlány
holtteste fekszik a budai társasház lakásának padlóján. Az éjszaka
leple alatt, a rendőrség helyett csak Huszti Nimród, a
titkosszolgálat elhárítótisztje érkezik a helyszínre.
Összekötőjétől azt a feladatot kapta, hogy az árnyékvilágban működő
titkos csapatával tüntesse el a bűncselekmény nyomait. Csakhogy a
férfit felkavarják a látottak, és az igazságérzete sem hagyja
nyugodni, ezért titkos nyomozásba kezd. Tudni szeretné, hogy ki az
áldozat, és meg akarja találni azokat, akik felelősek a kislány
halálért. Az első nyomok egy nyomorgó borsodi faluba vezetnek. A
környékről és a közeli nevelőotthonból már tucatnyi fiatal lány
vált az emberkereskedők áldozatává, a szülők és a nevelők mégis úgy
tesznek, mintha semmi különös nem történt volna. Az egyre
kockázatosabbá váló titkos nyomozás szálai budai milliárdosok és
befolyásos politikusok köreibe vezetnek. Huszti Nimród a
Medúza-krónikák második történetében ismét egy súlyos bűncselekmény
nyomába ered. A regény ezúttal a nemzetközi emberkereskedelem és a
fiatalkorú lányok szexuális kizsákmányolásának sötét és könyörtelen
világába vezeti az olvasót.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az ártatlanság vámszedői - John Cure je 9,01 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...