Valamennyien boldog és az élet kihívásaira sikeres válaszokat adó
felnőtteket szeretnénk gyerekeinkből. Szemünk fénye már óvodásként
úgy kezeli a tabletet, hogy elbújhatunk mellette, iskolásként
különórán gyakorol idegen nyelveket, edzésről edzésre rohan, és
korrepetálásra jár azokból a tárgyakból, amelyek kevésbé mennek
neki - hiszen a maximalizmust nem lehet túl korán elsajátítani.
Vagy mégis? A gyerekeket egykor kis felnőtteknek tekintették, és a
felnőtt világ logikáját igyekezték rájuk erőltetni. Manapság ismét
ez a helyzet: a gyermekkort a megszűnés veszélye fenyegeti. Loholó
világunkban már a legkisebbek is loholnak. Miközben arra vágyunk,
hogy szilárd alapokra építkezhessenek, kirántjuk a lábuk alól a
talajt, és kihívástól kihívásig kergetjük őket. Elfelejtettük
volna, hogy a legfontosabb feladatuk a szabad játék és a
kibontakozás? David Elkind mára klasszikusnak számító könyve, a
Hajszolt gyerekek arra keresi a választ, hogyan óvhatjuk meg
gyerekeinket a modern világ okozta stressztől, a média sugallta
hamis ideáloktól és a kortárs csoport nyomásától. Mit tegyünk, ha
általános iskolás lányunk mindenáron sminkelni szeretné magát,
fiunknak pedig határozott elképzelései vannak kedvenc ruhamárkáit
illetően? Tényleg akkor bánunk egyenrangú félként csemeténkkel, ha
megosztjuk vele kétségeinket és szorongásainkat? Valóban
gondoskodóak vagyunk, ha terápiára küldjük problémás gyerekünket?
Lassítsunk le! Ne akarjunk edzők vagy tanárok lenni! Legyünk
egyszerűen csak szülők, hogy gyerekeink is úgy viselkedhessenek,
ahogy viselkedniük kell: gyerekként. David Elkind a massachusettsi
Tufts University professzora, fő szakterülete a gyermeki fejlődés.
Tudományos munkásságát világszerte elismerik, népszerűsítő
gyermeknevelési könyvei és előadásai pedig szülők tízezreinek
nyújtanak segítséget. Cape Codban él feleségével él, három fia és
négy unokája van.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hajszolt gyerekek - David Elkind je 10,69 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...