„Ez a breviárium: kísérlet. Azzal próbálkozik, mint lehetne Goethe
életének és művészetének nagy kincséből a mai magyar
nagyközönségnek egy kis tájékoztatást nyújtani, nem abból a célból,
hogy a világirodalom és emberi történet egyik legnagyobb mesterének
a forrásoknál, saját írásaiban való tanulmányát, élvezetét pótolja,
nélkülözhetővé tegye – hisz ez képtelen vállalkozás volna – hanem
éppen ellenkezőleg, hogy emlékeztessen ennek szükségére, hogy
mentől többekben kedvet ébresszen az emberi kultúra egyik örök, üde
forrásának fölkeresésére. Mint általános tájékoztató, bevezető s
útmutató nem lép föl azzal az igénnyel, hogy mentől több újat
mondjon. Ez a Goethe-irodalom óriás és szakszerű munkássága után
igen bajos is, de a kiadó és szerkesztő jelen céljával nem is fért
volna össze. Így a szerkesztő inkább iparkodott a megbízhatóbb
kutatás eredményének összefoglalására, bár helyenként eredeti
megállapításoktól és ítéletektől sem idegenkedett…”
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Goethe-breviárium - Wildner Ödön je 2,79 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...