„Nyolc ?év rövid szakasznak tűnik, ha az ember élete nyolcadik
évtizedéből néz vissza rá. De nyolc év sokszínű és sokmozzanatú
körképet adhat egy korról, amely feltartóztathatatlanul világégésbe
torkollott. Ez a könyv tartalma szerint önéletrajzi részlet: ezt
éltem át én 1932 és 1940 között. A benne felsorakoztatott tények
szerint azonban kerek történelmi regény, amelyben a vallomásokat
tevő egyes szám első személy csupán tanú – ha tetszik, narrátor – a
magyar polgári értelmiség út- és tévútlehetőségeinek felidézésében.
Szó esik itt a magánélet különböző formáiról, törekvéseiről és
színházi próbálkozásairól, egyetemi tanulnivalókról és
értelmetlenül kötelező párbajszabályokról, ügyvédi irodák hol
bűnközeli, hol mulatságos, hol lélekfásítóan unalmas ügyeiről… És
mindennek cselekménybeli középpontjában egy történettudósnak
készülő fiatal jogászdoktorról, aki egyenes irányban tart afelé,
hogy író legyen. Persze ez vagyok én, aki saját élményeim által
vallok az átélt történelemről.- a magyar polgárság egyik jellemző
rétegének – társadalomtörténete. Majd írtam fejlődéslélektani
regényt saját serdülőkori éveim emlékei alapján. Ez A tegnap
alkonya megint más, ezt minden kalandosságával együtt a háború
előtti évek dokumentumregényének érzem, amelynek legalábbis alanyi
hitelességet ad, hogy én így éltem át. Ez a személyes szempont
némiképp lírává teszi, de amit láthattam, az a történelem epikája,
és ahogy beletántorogtunk a háborúba, az a nagy közös dráma volt. –
Nos hát komorságaival is, vidámságaival is erről szól ez a
könyvem.”
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A tegnap alkonya - Géza Hegedűs je 2,79 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...