Ezeket ?a verseket egy 16-18 éves fiatalember írta. Ez a tény
magában is elég arra, hogy az olvasó jobban odafigyeljen, hisz
húszon aluliak kiadható köteteket meglehetős ritkán produkálnak.
Fábri Péter most kirajzolódó, vonzó egyénisége azonban ettől
függetlenül is figyelmet érdemel. Ennek a fiatalembernek célja van,
sőt társadalmi célja. Soraiban egészségesen fiatalos lázongás
feszül, mert nem akar megrekedni sem közönyben, sem cinizmusban.
Komolyan készül vállalt feladatára – mindezt anélkül, hogy a
nagyképűség, a prófétáskodás pózait öltözné föl. Pátosz helyett
inkább választja a pontos fogalmazást, kinyilatkoztatás helyett az
iróniát, sőt öniróniát. Verselése szokatlanul könnyed és
pallérozott, fogalmazása világos és fordulatos. Rászolgált
mindenképpen, hogy szeretettel és nagy reménykedéssel indítsuk
útjára. „Oly korban éltem én e Földön …" – mondta Radnóti. Én a
magam tizennyolc évével inkább kérdezhetnék: Milyen korban fogok
élni én ei Földön? (Sőt, e földön, itt, Magyarországon.) Olyan
korban, amelyet már az én létem is formál. Meg kell hát tanulnom
tudatosan formálni ezt a kort, vagyis első lépésként önmagamat.
Persze ezt megállapítani művészetnek kevés lenne. De ha az
átalakulás-átalakítás folyamatát sikerült megragadnom, akkor az
sikerült, amire törekedtem. Mert minden változás új változások
lehetőségét hordja magában, és így válhat tetté a puszta szó. És én
nemcsak beszélni akarok. (Fábri Péter)
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Fosztóképzőkkel - Péter Fábri je 1,38 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...