Bámészkodásaim könyve - Péter Fábri

Elmondok egy történetet e könyv egyik történetéről.Tegnap (1988. április 20-án) délelőtt azzal a jó hírrel hívott föl a Szépirodalmi Kiadótól Károly Márta szerkesztő, hogy ideje fülszöveget írnom a könyvemhez.Én nagyon boldog voltam, és tökéletesen tanácstalan. Mit tudok még elmondani ezekről a történetekről, amit ők nem árulnak el magukról?Még mielőtt bármi is eszembe juthatott volna, ismét csöngött a telefon. Tamás volt az, a szakállába dörmögő clown, akivel két-három évvel ezelőtt barátkoztunk össze. Tudtam, hogy az utóbbi hetekben elég ramaty állapotban volt, és letoltam:- Mindig csak akkor jössz, amikor jól vagy. Tessék olyankor is jönni, amikor valami bajod van.- Nem, nem, olyankor nem szabad - válaszolta. - Olyankor itt van a Sátán. Meg is írtad te ezt egyszer. Néhány éve olvastam a Nemzetben egy írásodat, amiben, talán hetvenhétben, odamegy hozzátok az a fiú a Párizsi cukrászda előtt és azt kéri, hogy hallgassátok meg.- Igen, tudom, Kérdés volt a címe.- Az, az. És azt mondja nektek: „Ti meghallgattok! Ugye ti meghallgattok!? Ugye "ti meghallgattok engem?!"- Persze, emlékszem. Miért, te is ilyen kétségbeesett szoktál lenni, ha kiborulsz?- Én voltam az a fiú. Csak akkor még nem ismertük egymást.Azóta eltelt néhány hét. Egy este becsöngetett Tamás. Péterrel, színész-rendező barátommal éppen dolgoztunk.- Azt mondtad, jöjjek akkor is, ha baj van. Hát most baj van - mondta Tamás és bedülöngélt a szobába.- Ülj le, egyél. Vagy feküdj le a szomszéd szobában. Vagy mondd el, mi baj - mondtam neki.Se evett, se feküdt, se a baját nem mondta el. Csak belekötött Péterbe.Én pedig kidobtam.