"Néhányan tudni szeretnék, hogy miért választottam a Ferenc nevet.
Számomra Assisi Szent Ferenc a szegénység és a béke embere, aki
szereti és védelmezi a teremtett világot." Assisi Szent Ferenc
nevének felvételével Ferenc pápa magasra tette a mércét saját
pápasága számára. A rendalapító szent öröksége lélegzetelállító
hagyatéka az isteni szeretetnek és az együttérzésre, örömre és
békére való emberi képességnek. Megválasztása óta a pápa nap mint
nap tesz azért, hogy méltó legyen a választott nevére. Mind
személyes tulajdonságaiban, mind szavaival és tetteivel, továbbá
ezek hatásával továbbviszi a szent örökségét, ápolja a ferences
hagyományt, ugyanakkor a modern világ minden történésére
reflektálni igyekszik. Mindemellett képes egyszerre megvalósítani
az egyszerű, szerény életmódot és azt az életvitelt, amely egy
globális vezető sajátja, akinek népszerűsége és befolyása egyaránt
világméretű. Ferenc pápa mély lelkisége, és az a képessége,
amellyel kifejti Isten mélységes szeretetét az emberiség iránt,
sokakat ihletett már meg. Alicia von Stamwitz kitűnő munkával oly
módon rendszerezte a pápa üzeneteit, hogy a kötet reményeink
szerint nemcsak az imádságra és az elmélkedésre vágyó olvasók,
hanem a nem hívők szívéhez is utat talál. A gyűjtemény, melyet
Assisi Szent Ferenc, a pápa példaképe ihletett, segíthet a mai
ember számára az Evangélium újrafelfedezésében.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Ferenc Pápa ihlető szavai - Alicia von Stamwitz je 8,45 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...