Négy ?ember menekül ebben az izgalmas szép regényben Európán
keresztül, menekülnek talán a szerelem elől, talán önmaguk elől,
talán önmaguk felé. Eszter egy francia művész mellett él, itt jön
tudatára annak, hogy a férfi mellett elvesztette egész egyéni
életét, gondolatait, érzéseit. Ezzel a függéssel akar leszámolni,
amikor otthagyja Párizst, és amikor Európa szélére, Sztambulba
menekül. Valami hasonló hajtja ide a magyar írót is, aki az
Amszterdamból Pestre jött Edit elől menekül, hogy a márványtengeri
szigeteken megint önmaga lehessen. És a regény merészen
szimmetrikus kristályos kompozíciója ide vezeti a másik két embert
is, hogy egy izgalmas éjjel beszélhessenek egymással, mind a négyen
és próbálják magyarázni, megfogalmazni négy oldalról ugyanazt. Ezek
mögött a magas színvonalú, finomságokban izgalmas dialógusok mögött
vonultatja fel az író gyöngyfényű képekben egész Európát,
Spanyolországtól Törökországig, Ázsia homoksivatagját, pálmáit és
márványpalotáit, a béke boldog világát olyan utazó szemével és
olyan író kezével, aki a városokról mindent tud, akinek a táj
mindenét odaadja, aki az emberi szívek rejtelmeit jól ismeri.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Felhő és oázis - László Passuth je 2,79 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...