„Nagyszabású disztópikus vízió. Emily a legjobb AI karakter HAL
9000 óta.” ? Blake Crouch „Fura és innovatív regény – egyszerre
melankolikus, szatirikus és romantikus.” ? Kirkus „A cyberpunk
rajongóknak ismerős lesz.” ? Publishers Weekly Veszélyben a bolygó,
közeleg a világvége. Már csak néhány hét, és a tudományos
prognózisokban szereplő időponthoz képest 5 milliárd évvel korábban
megszűnik működni a Nap. Az intelligenciánk vagy az érzelmi életünk
tesz bennünket emberré? Emily Eternal egy tudósok által,
laboratóriumban kifejlesztett mesterséges intelligencia, emberi
tudat, ami képes bármilyen emberi testbe és elmébe belebújni.
Feladata, hogy megértse az ember biológiai és érzelmi működését, és
túlélési stratégiákat gyártson, hogy információs kapszulába
tömörítve mentsék át az emberiség tudását és génállományát, miután
a Föld megszűnt emberi élettérként létezni. Sikeres lehet-e Emily
küzdelme anélkül, hogy átélné a barátságot és a szerelmet? M. G.
Wheaton forgatókönyvíró, producer és újságíró. Többek közt a
Hollywood Reporterben és a Total Filmben jelentek meg cikkei. Los
Angelesben él feleségével és gyerekeivel. Ez az első regénye.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Emily örök - M. G. Wheaton je 12,23 €
Pán prsteňov je dielo, ktoré sa v uplynulých desaťročiach dočkalo
desiatok vydaní na celom svete. Dramatický a spletitý príbeh o
čarovnom Prsteni si získal milióny čitateľov a popredné miesto v
klasickom fonde svetovej fantastickej literatúry. Tolkienov
rozprávačský talent a záujem o mytológiu vytvoril neuveriteľný svet
fantázie, schopný vtiahnuť do svojho deja mladých i dospelých
milovníkov čarovných príbehov o rozprávkových bytostiach z
tajomných končín krajiny Stredozeme, ktorej existencia je ohrozená
rozpínajúcim sa zlom. Dve veže sú pokračovaním príbehu po rozpade
Spoločenstva Prsteňa. Knihu preložil Otakar Kořínek.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...