Esme a szavak világába született. Az anyátlan, javíthatatlanul
kíváncsi lány a Scriptoriumban, azaz egy oxfordi hullámlemez
sufniban tölti a mindennapjait, ahol lexikográfus édesapja és
megszállott munkatársai az első Oxford English Dictionaryn
dolgoznak. A vállalkozás elképesztően ambiciózus: az óriási szótár
a tervek szerint magában foglalja majd az angol nyelv egészét és
történetét. A munka közepette a kicsi Esme láthatatlanul és
hallhatatlanul bújik meg az asztal alatt, ahová azokat a szavakat
tartalmazó cetlik kerülnek, amelyeket a szótáron dolgozók vagy
figyelmetlenségből ejtenek az asztal alá, vagy azért, mert
szerintük nincs helyük a szótárban. Esme a cetlik gyűjtésébe kezd,
és eszmélése során rádöbben, hogy a hivatalos szótárból nem
véletlenszerűen maradnak ki szavak: azok túlnyomórészt a nőkhöz és
az alantas sorban élőkhöz köthetőek. Így születik meg az Elveszett
szavak szótára, amelyhez Esmének el kell hagynia az Oxfordi Egyetem
biztonságát, hogy találkozhasson azokkal, akikről az írott nyelv is
megfeledkezett. Azonban a világ veszélyes hely az első világháború
árnyékában és a női választójogi mozgalom körül dúló erőszak
idején. Képes lehet egyetlen nő a múlt kitörlésre ítélt szavai
révén új jövőt teremteni magának és sorstársainak? Pip Williams
valós történelmi tények alapján írt, gondolatébresztő regénye a
szavakat és a nyelv világformáló erejét ünnepli.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Elveszett szavak szótára - Pip Williams je 15,56 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...