Knox örömmel játssza a rosszfiú szerepét, az életét pedig épp úgy
szereti, mint a kávéját: magában. Egyedül basset houndját, Waylont
tűri meg maga mellett. Knox ki nem állhatja a drámát, még akkor
sem, ha az egy szökevény menyasszony formájában kopogtat az
ajtaján. Naomi persze nemcsak úgy elszökött az esküvőjéről, hanem
mentőmisszióra indult, hogy kiszabadítsa rég látott ikertestvérét
Knockmeutból, ebből a bárdolatlan városkából, ahol a vitákat
hagyományos módon rendezik: némi ütlegeléssel és pár korsó sörrel.
Többnyire ebben a sorrendben. Azonban Naomi pechjére gonosz
ikertestvére semmit sem változott az elmúlt években. Tina rövid
úton meglovasítja testvére autóját és pénzét, cserébe viszont
valami teljesen váratlan dolgot hagy rá: egy unokahúgot. Naomi így
pénz, autó, lakás és munka nélkül ragad egy teljesen ismeretlen
városban, ahol bónuszként egy vadóc 11 évesnek is a gondját kellene
viselnie. Knoxnak jó oka van rá, hogy ne bonyolódjon komplikált
kapcsolatokba és ne kezdjen zűrös nőkkel. De miután Naomi élete épp
lassított felvételben omlik össze előtte, legalább annyit megtesz,
hogy kihúzza őt a csávából. Amint aztán Naomi összeszedi magát,
visszatérhet nyugodt, magányos életéhez. Legalábbis ez a terv -
egészen addig, amíg valódi veszély nem üti fel a fejét. Lucy Score
lehengerlő romantikus komédiája az elmúlt évek egyik legnagyobb
könyvsikere.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Amin sosem leszünk túl - Lucy Score je 15,56 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...