J.R.R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága
mellett élete fő műve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan
bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfont az
általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítosz-ciklus
legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit című regények,
illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény –
amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a
Professzor elképzelte a művet. Tolkien halála után fia és
hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta
tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több
ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez
képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre,
sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája
című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig
rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé.
Az Elveszett Mesék Könyve I. része A szilmarilok mitológiaciklus
legelső elbeszélésének bevezető történeteit tartalmazza.
Kibontakozik a mitológiarendszer kiindulópontja, és nyomon
követhetők páratlan fejlődésének kezdő lépései: a világ teremtése,
a valák cselekedetei, a tündék ébredése, legnagyobb alkotásaik
születése és Melko pusztító lázadása – ahogy azt maguk a tündék
Eriolnak, a nyugati óceánon átkelő ember-hajósnak elmesélték.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Elveszett mesék könyve 1. - John Ronald Reuel Tolkien je 12,26 €
Je ťažké nájsť samého seba a na svete je naozaj množstvo ľudí,
ktorí to nikdy nedokážu. Ally d'Apliese sa však rozhodne, že si
nenechá utiecť život pomedzi prsty. Je rozhodnutá zistiť, kým je, a
tak nasmeruje svoju cestu k mrazivému severu, dostala totiž
indíciu, aby jej hľadanie išlo ľahšie. Tou indíciou je životopis
nórskeho hudobného skladateľa, ktorý žil v 19. storočí. Po príchode
do Nórska ju okúzli hudobný svet, ktorý je s jej životom spojený
viac, ako doteraz tušila. Jej osud sa však začne rozmotávať až
vtedy, keď narazí na Annu Ladvik, nie príliš slávnu speváčku, ktorá
vystúpila v prvom predstavení Griegovej legendárnej hudby na motívy
Ibsenovho Peera Gynta. Až vďaka nej začne Ally rozumieť tomu, kým
vlastne je.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...