J. R. R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága
mellett élete főműve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan
bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfontak az
általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítoszciklus
legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit, illetve a
posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény - amely
azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor
elképzelte a művet. Tolkien halála után fia és hagyatékának
gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a
mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer
oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez
képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre,
sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája
című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig
rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé.
1937 végén Tolkien félretette mitológiájának kidolgozását és
nekifogott A Gyűrűk Ura megírásának. Ebben az ötödik kötetben
gyűjtötte össze fia az addigi írásokat: Valinor és Beleriand
krónikáinak átdolgozását, az Ainulindalë és A szilmarilok majdnem
végleges, jelentősen kibővített változatát, az ehhez tartozó új
térképet, valamint a félbehagyott időutazást - Az elveszett út most
jelenik meg először. Felbukkan Númenor létrejötte és pusztulása, a
világ megváltozása. Ugyancsak itt olvashatjuk először a Lhammast,
Középfölde nyelveinek elemzését és családfáját, valamint az
,,etimológiai szótárt", a tünde nyelvek szókészletének legbővebb
gyűjteményét.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az Elveszett Út és más írások - John Ronald Reuel Tolkien je 15,32 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...