Életrajzom e külön egészet jelento része betuhuséggel úgy jelenik
meg, amint jobblétre szenderült füzeteim adták. Teljességgel nem
tudom megérteni, ha egy író egyszer már megjelent muvén újabb
kiadásnál változtat, javítgat, foltozgat. Mikor valamit megírok:
azt az akaratom fölötti akaratom diktálja, logikai és ösztönös énem
teljessége, és inkább belenyugodnék abba, hogy valamelyik muvem
örökre feledésbe menjen, mintsem hogy csak egy betu változtatás is
történjék rajta. Kiadó és közönség nem létezo tényezok a szellemi
alkotás szuverenitása elott. A kiadónak, mint a színházi rendezonek
is, vak huséggel kell követnie az alkotó Géniusz parancsát, s még
csak gondolnia sem szabad arra, hogy közbeformáló véleménye legyen.
Ami pedig a közönséget illeti: a Géniusz parancsolja meg muvével,
hogy mi tessék neki, a Géniusz irányítja ot. Nem szellemi alkotó,
hanem betuhetéra az, aki lesi, hogy mi tetszik a közönségnek és a
szerint pojácáskodik ki mondatokat magából. Az viszont természetes,
hogy mikor írtam ezt az életrajzot: engedelmeskedtem a mai idok
fegyelmének, és nem vétettem a mindenkire kötelezo egyetemes
tilalmak ellen. Meg is volt az az elégtételem, hogy az illetékes
ügyészség soha egy betut sem kifogásolt életrajzomban. Enneka munek
nem adhatnám franciául sem a Mémoires, sem a Souvenirs címet.
Abszolút lélektani tévedés volna ezt az életrajzot
visszaemlékezéseknek minosíteni. Kevés túlzással azt mondhatnám:
hogy ez az életrajz egyáltalán nem visszabarangolás a múltba.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Életeim II. rész - Dezső Szabó je 2,79 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...