HOGYAN TALÁLHATUNK SZERELEMRE? VAN-E TUDOMÁNYOS MAGYARÁZATA ANNAK,
HOGY EGYESEKNEK OLY KÖNNYEN MEGY A KAPCSOLATTEREMTÉS, MÍG MÁSOK
HIBÁT HIBÁRA HALMOZNAK? Dr. Amir Levine és Rachel S. F. Heller
pszichiáterek közös könyve úttörő alkotás. A szakértőktől
megtanulhatjuk, hogyan alakíthatunk ki mélyebb és erősebb
kötődéseket azokkal, akik fontosak számunkra. Részletes és
kristálytiszta útmutatást kapunk a tudomány segítségével, amit a
gyakorlatba átültetve teljesebb, boldogabb kapcsolatokat élhetünk
meg. A mára önálló pszichológiai szakterületté fejlődött
kötődéselmélet alapjait John Bowlby brit pszichológus tette le az
1950-es években, aki vizsgálni kezdte, milyen hatással vannak
életünk korai szakaszának kötődései arra, hogy később milyen
felnőtté válunk. A kardinális, gyermekkorunkban rögzült minták
alapján a kötődéselmélet három csoportba sorolja az embereket: •
Szorongó, akit folyton aggaszt a párkapcsolata, és nem hisz
partnere szerelmében. • Elkerülő, aki számára a meghittség egyet
jelent függetlensége elvesztésével, s ezért minimálisra igyekszik
csökkenteni e közelséget. • Biztonságosan kötődő, aki kedveli a
meghittséget, s rendszerint melegszívű és szeretetteljes. ISMERD
MEG A SZERELEM MÖGÖTT REJLŐ TUDOMÁNYOS MEGFIGYELÉSEKET, ÉS FORDÍTSD
JAVADRA A FELNŐTT KÖTŐDÉSELMÉLET LEGÚJABB EREDMÉNYEIT! Dr. Amir
Levin felnőtt-, gyermek- és serdülőpszichiáter és idegorvos. A
Columbia Egyetem és a New York Állami Pszichiátriai Intézet által
fenntartott New York-i Presbiteriánus Kórház rezidenseként
ténykedett. A Nemzeti Egészségügyi Intézet által szponzorált
projekt kutatásvezetője. Rachel S. F. Heller mesterszakon végzett
szociálpszichológiából a Columbia Egyetemen. Számos cégnél
dolgozott tanácsadóként
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egymáshoz kapcsolva - Rachel,Amir Levine je 7,01 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...