"Az Isten veled, Columbus és a Nemezis - az író legelső és
legutolsó könyve - után Philip Roth-sorozatában a 21. Század Kiadó
most egy másik késői kisregényt ad közre, a koreai háború idején
játszódó Dühöt, amelynek ugyancsak fiatal a hőse. Milyen döntések
alakítják végzetesen az életet? Hogyan állja az egyén a körülmények
csapását? Philip Roth itt is ezt vizsgálja. Amerika, 1951, a koreai
háború második éve. A szorgalmas, törvénytisztelő Marcus Messner az
ohiói Winesburg vidéki, konzervatív főiskoláján kezdi meg másodéves
tanulmányait. Szülővárosából, Newarkból menekül ide, mert apja
már-már esztelenül félti a felnőtt élettől: az idősebb Messner
valójában attól retteg, hogy egyetlen fia a koreai frontra kerül,
vagyis a halálba. Winesburgben Marcus, aki igyekszik megtalálni a
helyét egy másfajta amerikai világ szokásai és korlátai között,
többször szembekerül a bigott dékánnal, és beleszeret a szépséges,
de sérült lelkű Oliviába. Marcusban ütközik egymással a szerelem és
a szülők iránti szolidaritás, az önérzet és a kötelességtudás, a
megalkuvást nem ismerő intellektus és a naivitás, s mindez olyan
ballépésekhez vezet, amelyek együttesen tragikus vétségnek
bizonyulnak. A Düh - akárcsak a Nemezis - igazi modern kori
sorstragédia, melyből 2016-ban az eredeti Indignation címen az
USA-ban film is készült. „Szövevényes, szenvedélyes és elbűvölő…
Valódi kései mestermű.” - John Banville, Financial Times"
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...