A Civilizációs válság Magyarországon című könyv olyan vitairat, ami
a rendszerváltás utáni Magyarországot nem csupán a
gazdasági-társadalmi és a politikai válságok keresztútján mutatja
be, hanem sokkal mélyebben, a magyar társadalom szövedékét romboló
civilizációs válság oldaláról. A könyv ezért egyben vádirat is a
2010-ben belépő bársonyos diktatúrával és homlokzat-demokráciával
szemben, amelyben a gazdaság, a politika és a média területeinek
összekapcsolásával és együttes foglyul ejtésével egy újtípusú
önkényuralom jött létre, letérve az európai fejlődés főútvonaláról
és éles konfliktusokban szembefordulva vele. Kialakult a
demokráciát kiüresítő egypárti politikai kormányzás, amelyben a
demokrácia egyes formális elemei csak díszletként, homlokzatként
maradtak fenn, s vele a „vállalati kormányzás” rendszere, amelyben
a parazita politikai osztály és annak vezető fideszes oligarchái
úgy irányítják az országot, mint egy nagyvállalatot, beleértve a
média közel teljes kontrollját is. A könyv kitárja a jövő ablakait,
és megvizsgálja a demokrácia visszaállításának alternatíváit, főleg
a fiatal nemzedék szemszögéből.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Civilizációs válság Magyarországon - Attila Ágh je 3,63 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...