A ?regény középpontjában látszólag egy rövid házasság története
áll. 1946-ban Lőtte Józsi vegyészmérnök, régi, illegális kommunista
feleségül veszi hajdani szerelmét, Szűcs Dóri grafikust. A két
ellenkező természetű ember házassága – bár szeretik egymást – pár
év alatt válságba kerül. Dóri egy ideig a maga módján alkalmazkodni
próbál férjéhez, 1949-re azonban elbizonytalanodik, s
túlbuzgóságában megnyilvánuló félelme egész környezetével, még
férjével is szembefordítja.A történet alakjainak alapos
megismertetéséhez az író a múlt különböző rétegeit idézi fel,
elsősorban Dóri gyermekkorát, a „bűvös kört”: a Szűcs család
különös és vonzó légkörét, majd az idősebb Szűcs leánynak, a
gyönyörű Vilmának a házasságát, azután a túl érzékeny Dóri életének
szeszélyes fordulatait. A múlt szuggesztív erejű megjelenítése
érthetővé teszi a házassági válságnak a jellemek különbségéből
származó legapróbb tüneteit is, s ugyanakkor rendkívüli mértékben
kitágítja a történetet. A házassági válság rajza tehát szinte
észrevétlenül a Szűcs család regényévé szélesül, egymásba fonódó
vagy egymástól távolodó emberi sorsok gazdag, eleven áradatává,
amelynek sodra ellenállhatatlanul magával ragadja az olvasót.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Bűvös kör - Zsuzsa Thury je 2,79 €
V roce 1997 zažil Richard Bartlett posun ve vnímání, který dal
celému jeho životu nový směr. Zjistil, že slabý dotek spojený s
cíleným záměrem stačí na to, aby jeho klienti znovu nabyli
fyzickou, duševní, a dokonce i duchovní rovnováhu. Výsledky byly
zcela mimořádné – a stále se vzpírají logice. Dr. Bartlett čerpá ze
zdrojů kvantové fyziky a jeho cílem je poskytnout nástroje, naději
a přímou a osobní transformaci komukoliv, kdo je otevřen novým
vjemům.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...