Bolond, homok és tajték - Kahlil Gibran

ISTEN Amikor a kezdetek idején ajkamra tódult az első remegő hang, fel kellett másznom a Szent Hegyre, hogy szólhassak Istenemhez. Azt mondtam: „Uram, a Te szolgád vagyok. Titkos akaratod a törvénye, s követlek Téged mindenkor.” De Isten nem válaszolt. Eltűnt előlem akárcsak egy hatalmas vihar. s ezer év múltán ismét felmásztam a Szent Hegyre, és ismét szóltam Istenhez. azt mondtam: „Teremtőm, én a Te teremtményed vagyok. Hangból formáltál meg engem, ami vagyok és amim van, mindenért Neked vagyok adós. De Isten nem válaszolt. eltűnt, mint ezer sebes szárny. S ezer év elteltével megint felmásztam a Szent Hegyre, s újra szóltam Istenhez. Azt mondtam: „Atyám, én a Te fiad vagyok. Szeretetedből és könyörületedből teremtettél engem, s én a szeretetben és tiszteletben akarom királyságodat örökölni.” De az Isten nem válaszolt. eltűnt, mint a pára a messzeségben. s ezer év elmúltával ismét felmásztam a Szent Hegyre, és újra szóltam Istenhez. Azt mondtam: „istenem, én célom és beteljesülésem. Én vagyok a tegnapod, és Te vagy a holnapom. Én vagyok gyökered a földben, te vagy virágom az égben, s együtt növekszünk a Nap fényében.” Akkor lehajolt hozzám Isten és fülembe szavakat suttogott. S mint a tenger, amikor magába öleli a patakot, amely beleömlik, úgy ölelt Ő magába engem. s mikor alászálltam a mély völgybe Istent ott is ott volt.