IRATKOZZ FEL A KIVÁLASZTOTT CÍMRE, KATTINTS A "HAMAROSAN" FELIRAT
MELLETTI KIS SZÍVECSKÉRE, HOGY AZONNAL ÉRTESÜLJ A MEGJELENÉSRŐL! Az
Antikrisztusban Nietzsche – annak ellenére, hogy művét a főbb
európai nyelveken ő egyenként milliós példányszámban szerette volna
megjelentetni, ami enyhén szólva ellentmond az Előszó kezdősorának,
hogy a mű „azokhoz szól, kiknek száma a legkevesebb” – egy, a
világból távozó ember és gondolkodó benyomását kelti; radikálisan
eltávolodik kora – és a mi korunk – mindhárom jelentős
eszmerendszerétől: a kereszténységtől, a liberalizmustól és a
szocializmustól. Nézeteinek érvényesítésére két kitörési pont
maradt csupán: vagy a heroikus-ezoterikus arisztokratizmus vagy
pedig a rasszista populizmus. Hogy tanait és nézeteit a későbbiek
során kik és milyen célokra használták fel, abban neki magának is
felelőssége van. S bizonyos az is, hogy Az Antikrisztus sem mentes
a hibáktól és a fogyatékosságoktól. Azonban rá magára is
érvényesnek érezzük azt, amit Nietzsche huszonhárom esztendős
korában vetett papírra: a nagy emberek tévedései olykor
termékenyebbek, mint a kisszerűek igazságai. Csejtei Dezső
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A próféta - Kahlil Gibran je 5,53 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...