Egy ?XI. századi skót királynő kalandjai a XXI. században Kettő az
egyben. Két történetet tart kezében a kedves Olvasó. Mindkettő
Skóciai Szent Margitról szól. Az első egy mai történet, hiszen
nagyobb részben a XXI. században játszódik, de visszatekint a XI.
századi Szent Margitra és férjére, Malcolm skót királyra.
Úgyszintén a szereplők között találjuk Macbeth skót királyt és
feleségét, valamint a shakespeare-i történetből jól ismert
boszorkákat. A történet fiktív, és a két idősík (a XI. és a XXI.
század) mellett egy harmadik dimenziót is megnyit, a főszereplőket
kísérő védőangyalok síkját. Mert hálával tartozunk a mindannyiónkat
védő entitásoknak. Még akkor is, ha többnyire sajnos nem vagyunk
tisztában létezésükkel. A második történet az első rész történelmi
hátterével foglalkozik, természetesen ennek is főszereplője Szent
Margit (1045-1093). Itt Margit már skót királyné, aki valós XI.
századi történelmi személy. Margit angol-magyar királyi vérből
származott, igazi európaiként skót lett, és később, 1261-ben tettei
alapján megérdemelten vált a skótok szentjévé. Magyar származása a
nagyon messzi régmúltba vezet, közvetlen leszármazottai skót
királyok és angol királynék voltak, későbbi leszármazottai között
pedig említhetjük a mai brit királyi családot. Jó szórakozást a
könyvhöz!
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy BeN Nevis - István Szemerey je 5,15 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...