E ?könyv különös szellemi kaland, megjelenése óta a házikönyvtárak
féltett kincse, antikváriumokban reménytelenül előjegyzett tétel.
Eredeti, s valószínű mai sikerét egyaránt az elfogulatlan
megközelítéssel párosuló fölényes anyagismeret eredményezi.Szerzője
Schmidt József (1868-1933) egyetemi tanár, az MTA levelező tagja,
aki tudományos, írói és műfordítói munkásságának jelentős részét
szentelte a klasszikus indiai irodalom, filozófia és vallás
bemutatásának. Könyvet írt többek között az ó-ind epikáról, a
szankszrit irodalomról, önálló kötetben foglalta össze az indiai
filozófia irányzatait, és egyebek mellet máig az ő fordításában
olvasható a Pancsatantra.E kiváló művek sorába illeszkedik az
1920-ban megjelent Ázsia világossága című tanulmánya, amelyben
közérhető és jól áttekinthető összefoglalását adja a buddhista
vallásnak. Ír benne a vallásalapító életéről és tevékenységéről,
ismerteti a buddhizmus tantételeit, fő parancsolatait, fontosabb
irányzatait, és külön fejezetben mutatja be a buddhista egyház
kialakulását és működését, a papi és szerzetesi élet kereteit,
valamint a világi hívek vallási kötelmeit és szokásait.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Ázsia világossága - Schmidt József je 2,79 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...