Carole Hillenbrand könyve elmélyült ismereteket kínál az iszlám
vallás történetéről és tanításáról. A muszlimok hitét és
történelmét bemutató mű Mohamed gyermekkorától kezdve jut el a ma
1,6 milliárd ember által gyakorolt világvallás jelenkoráig. A kötet
tizenegy fejezete történeti szempontból nézve magyarázza el az
iszlám egy-egy fontos elemét, rávilágítva azok lényegére, időbeli
jelentésváltozásaira és azokra a sokarcú jelenségekre, amelyek
által a múlt alakítja a jövőt. A könyv segít eloszlatni azokat az
előítéleteket és félelmeket, amelyek ma az iszlámot és a muszlim
embereket övezik Nyugaton. „Vajon milyen irányt vesz az iszlám a
jövőben? A lehetőségek zavarba ejtően változatosak. Néhányan a
muszlimok közül úgy vélik, hogy a vallásnak személyes, spirituális
ügynek kell maradnia. Mások ugyanilyen szenvedéllyel állítják, hogy
az iszlámnak uralnia kell az életet minden lehetséges formájában, a
nyilvános és a magánszférában, ahogy a munkahelyeken is. A
legutóbbi pár évtizedben érthetővé vált, hogy egy olyan világban
élünk, amely – a vallás kérdésében – egyre többelvűvé vált. Ez egy
széles-látókörű attitűdöt kíván meg más vallások tekintetében mind
a hívőktől, mind a nem-hívőktől, emellett az elzárkózásnak véget
kell vetni. Vajon az iszlám egy személyes hitrendszerré
redukálódik, nagyrészt megfosztva politikai, társadalmi és jogi
intézményeitől, és támogatni fogja-e a szekuláris, többelvű
társadalmakat? Vagy vajon a muszlim tömegek végül is felkelnek, és
újra katonai konfliktushoz fordulnak? Vagy vajon található-e olyan
modernista, mégis muszlim megoldás, amelyben az iszlám – mint
politikai és társadalmi erő – igazodni tud a modern világhoz? Csak
az idő fogja megmondani.”
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az iszlám - Carole Hillenbrandová je 6,73 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...