Nemere István új történelmi regénye a honfoglalástól Árpád
fejedelem haláláig terjedő időszakot dolgozza fel, részben a
rendelkezésre álló szűkös források, részben az írói képzelet
alapján. A X. században a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek
előtt két sorsdöntő feladat állt: az új hazában való végleges
berendezkedés, illetve a határok biztosítása, különös tekintettel a
Keleti Frank Királysággal határos nyugati gyepűre. A szerző
árnyaltan és átfogóan örökíti meg a történettudományban sokáig csak
a „kalandozások korának” nevezett időszak első évtizedeit.
Fordulatokban gazdag történetében felmutatva azt az egyre inkább
elfogadottá váló tényt, hogy a nyugati hadjáratok legalább annyira
szóltak a frankokkal, különösen Arnulf királlyal kötött szövetség
katonai kötelezettségeinek teljesítéséről, illetve később, a
magyarokkal szemben ellenséges Gyermek Lajos uralkodása idején a
nyugati határok megszilárdításáról, mint a puszta
zsákmányszerzésről. A nagyrészt sikeres nyugati hadjáratok
közepette a hátországban is a magyarság sorsát évszázadokra
meghatározó változások kezdődtek, melyek hatásait a szerző a
fejedelmi családtól és a vezérektől kezdve a törzsek harcosain,
kézművesein és asszonyain át a honfoglalók minden rétegének
életében bemutatja.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Árpád és fiai - István Nemere je 6,73 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...