"Magyarországon az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra a
kezdetektől fogva életképtelen gazdasági rendszert erőltetett a
társadalomra, és ítéletek százezrei marasztalták el azokat, akik
szembekerültek az irracionális gazdaságpolitika követelményeivel.
Nem csoda, hogy az újjáépítés kiemelten fontos iparágának számító
hazai szénbányászat is áldozatul esett a folyamatosan szélesedő
hatalmi gyanakvásnak: a bányaműszaki értelmiség ellen lefolytatott,
kiemelten kezelt és széles apparátust megmozgató törvénytelen
eljárások olyan szakemberek életét törték derékba, akik mind a mai
napig meghatározó alakjai a bányász-geológus társadalomnak. A
rendelkezésre álló, bőséges levéltári forrásanyagra és az áldozatok
személyes hagyatékára támaszkodva Cserényi-Zsitnyányi Ildikó
végigköveti a korszak kézi vezérléssel irányított koncepciós
pereit, bemutatja az ÁVH vizsgálati módszereit és erőszakos
cselekményeit, miközben az is kiderül, milyen hatással volt a
bányásztársadalomra a kommunista diktatúra megosztó politikája,
hogyan kényszerítette beismerő vallomásra az 1950-ben
letartóztatott pécsi bányamérnököket Komlós János államvédelmi
százados, a Mikroszkóp Színpad későbbi ünnepelt humoristája, vagy
hogy milyen szerepet játszott a szuhakállói bányaszerencsétlenség
az ÁVH tejhatalmú vezetője, Péter Gábor letartóztatásában. A kötet
egy szűkebb szakmai réteg tragédiáján keresztül metszően éles képet
rajzol a kommunista diktatúra mindennapi működéséről, és a
Rákosi-korszakról kialakított képet tovább árnyalva ráirányítja a
figyelmet azokra, akiknek szenvedései eddig javarészt ismeretlenek
voltak az olvasók előtt. CSERÉNYI-ZSITNYÁNYI ILDIKÓ 1974-ben
született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Bölcsészettudományi Karán diplomázott 1999-ben. Doktori címét
2016-ban szerezte. 1999-től a Történeti Hivatal, illetve
utódintézménye, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
munkatársa. Fő kutatási területe az 1945-1956 között lefolytatott
politikai, katonai és gazdasági perek és egyéb büntetőeljárások
története.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Aknamunka - Ildikó Cserényi-Zsitnyányi je 10,70 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...