„Az ?akadályokon keresztül végre bemásztam erre a kényelmes helyre,
ahol legfeljebb az egyik ormótlan nagy fék csiklandozza az utas
oldalbordáját. Még ki sem fújtam magam, mellém állt az elegáns
férfiú és ékes szavakkal emlékeztetett előnyös helyemre; előbb
barátságosan, majd egyre hangosabb és méltatlankodóbb hangon kezdte
követelni tőlem a pótdíjakat. Hasztalan hivatkoztam arra, hogy
voltaképpen az egész kocsi viteldíját kifizettem, szerinte ez a
Konstantinápolyból magammal hozott utalványon nem volt elég
világosan feltüntetve. Hogy az eredménytelennek ígérkező hosszú
vitát elkerüljem, előzékenye felajánlottam a helyet Ebráhimnak.
Erre azonban maga az elegáns férfiú is meghökkent, hiszen csak nem
ültethet hitetlen gyaurt igazhívő asszonyok és gyerekek közé. De
még akkor sem hagyta magát. Rendben van, maradjak csak ott, ahol
vagyok, de majd még egy másik utast ültet mellém. Szerencsére ezt a
fenyegetését nem tudta oly könnyen beváltani, ebben a holtszezonban
még Ebráhimékat is nehéz dió volt neki megkaparintania.”
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Afgán földön - Lajos Ligeti je 2,79 €
Štvrté pokračovanie najúspešnejšej fantasy série súčasnosti Trón zo
skla. Prečítaj a podľahni – séria Trón zo skla je aj tvoja nová
závislosť. Celaena sa vracia do nenávideného impéria. Aby sa
pomstila. Aby zachránila svoje kedysi mocné kráľovstvo a postavila
sa zoči-voči tieňom z minulosti. Odkedy akceptovala svoje férske
dedičstvo, už nie je najobávanejšou nájomnou vrahyňou Celaenou
Sardothien. Teraz je Aelin Galathynius, dedička terrasenského
kráľovského trónu. No kým sa zmocní trónu, musí bojovať. Za svojho
bratranca - bojovníka ochotného za ňu položiť vlastný život. Za
svojho priateľa - mladíka spútaného v temnom väzení. A za svoj ľud
zotročený surovým kráľom, za ľud očakávajúci návrat kráľovnej.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...