A 2008-as gazdasági válság nyomán világszerte megsokasodtak a
társadalmi mozgalmak, és sok helyütt jelentős szerepet játszottak a
válság által elindított politikai változásokban. Az elmúlt tíz
évben Kelet-Közép-Európában is új tüntetéshullámok, és ezek köré
szerveződő mozgalmak, politikai kezdeményezések jelentek meg.
Ugyanakkor az egyes mobilizációk helyi környezete, szövetségei,
politikai orientációja erős különbségeket mutat annak ellenére,
hogy a mozgalmak a világ különböző pontjain ugyanazon válság
hatásaira reagálnak. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy a
kelet-közép-európai új mobilizációkat elhelyezze a tágabb kortárs
mozgalmi hullámot előhívó globális válság viszonyai között. Két
régiós példa, Magyarország és Románia esetében azt követi végig,
hogyan illeszkednek az új kortárs mobilizációk a két ország
világgazdasági és geopolitikai integrációjának helyi modelljeibe az
1970-es évek válságától a 2008-at követő válságperiódusig. A könyv
külön figyelmet szentel a középosztály és középosztálybeli politika
kérdésének. Míg a 2008 utáni globális mozgalmi hullámot sokan a
középosztályok forradalmának nevezik, jelen kötet arra kérdez rá,
hogyan értelmezzük a középosztály vagy középosztálybeli politika
fogalmait a régió globális integrációjának kontextusában.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A válság politikái - Gagyi Ágnes je 5,63 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...