Senki sem akad a világirodalomban, aki annyit tudna a szerelem
természetrajzáról, mint Stendhal. Senki, aki oly módszeresen és
magával ragadóan térképezte volna föl az intim szenvedélyeket s
egyúttal Európa udvarlási szokásait, „technikáit”. Lélektani
megfigyeléseit az író élethossziglan készülő munkában foglalta
össze, évtizedekkel megelőzve a modern pszichológiai kutatásokat.
Olyan analitikus hajlamú szerző osztja meg velünk szerelmi
tapasztalatait, aki katonaként szolgálva csataterek helyett az
operaházak karzataira vágyott, hivatalnokként irodák helyett a
régészeti ásatásokra. A napóleoni hódításoknál ezerszer jobban
foglalkoztatták az érzelmek ostromai. Stendhal szerint a nő a
mindenkori férfitársadalom képzeteiben hol zsarnok, hol zsákmány,
és épp ebben az ellentmondásos képben szembesül egymással a
boldogtalan szerelmek szépsége a beteljesülő hódítások
olcsóságával. Ugyanakkor az író a legelsők egyikeként cáfolja, hogy
a női egyenjogúság elismerése szégyellni való behódolás, illetve a
női varázs szétfoszlatása lenne. „Olyan ez – írja –, mintha valaki
attól félne, hogy a fülemülét tavasszal megtanítják hallgatni.” A
szerelemről először 1822-ben jelent meg, de további jelentős
fejezetei csak a hagyatékból kerültek elő. Máig tartó, páratlan
hatásában a teljes mű vetekszik Stendhal nagy regényeivel.
Rádióadás: https://www.youtube.com/watch?v=0wMLLoElI_E
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A szerelemről - Stendhal je 3,09 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...