Egy kapcsolat története három különböző időpontban: mi történne, ha
ugyanaz a pár találkozna az 1940-es, 1960-as és 1980-as években?
Holly Williams látszólag könnyed prózában olyan élénk karaktereket
teremt, hogy minden alkalommal, amikor csak találkozunk velük,
kétségbeesetten szeretnénk megtudni, mi lesz a történetük. Amikor
Violet és Albert először találkoznak, mindig 20 évesek. Az adott
generációt meghatározó pillanatokban jönnek össze. A háború utáni
Nagy-Britannia és a jóléti állam megalapítása, a progresszív és
pszichedelikus '60-as évek vége, és a reményteli '80-as évek acid
house-szal és az ecstasy forradalommal. A nagy változások nagyon
különböző korszakaiban szeretnek egymásba, és a könyv minden
részében kapcsolatuk új szakaszára helyezik a hangsúlyt. Az első
rész az első szerelem mámorító korai pillanataira összpontosít; a
második a fájdalmas összeomlás tanúja lehet, míg a harmadik részben
Albert és Violet rájönnek, mit jelent, ha két ember azt mondja,
hogy együtt maradnak. A regény a 20. század második felének
hatalmas társadalom változásait mutatja be. Violet
munkásosztálybeli walesi családból származik, és a regény során új
osztály- és nemi elvárásokkal néz szembe. Albert egy arisztokrata
yorkshire-i családból származik, magánoktatásban részesült és
gazdag, de a kötelesség, az illendőség és a státusz iránti
elvárások terhelik, amelyektől meg szeretne szabadulni. Elsöprő,
nosztalgikus és elképesztően magával ragadó szerelmi történet.
Tökéletes olvasmány azok számára, akik rajonganak Laura Barnett
Variációk egy párra, Kate Eberlen Miss You és Sally Rooney Normális
emberek című regényéért.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A szerelem ideje - Holly Williams,Luca Szabó je 12,02 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...