"Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely
először ejti rabul a lelkét." Vannak dolgok, amiket csak sötétben
látunk igazán. És csak akkor, ha már kellőképpen fogékonyak
vagyunk. Daniel Sempere tízéves, amikor antikvárius apja egy
hajnalon elviszi egy titokzatos barcelonai könyvtárba, az
Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ebben a Temetőben olyan művek
nyugosznak, amelyek egy-egy könyvtár vagy könyvesbolt bezárásával
elárvultak. Daniel a "beavatási szertartás" során örökbe fogad egy
könyvet - Julián Carax A szél árnyéka című művét -, és azzal
megpecsételődik a sorsa mind a kötetnek, mind a fiúnak. Romantikus
- újromantikus - regény elátkozott, megtagadott könyvekről, az
egyetlen szerelemről, igaz barátságról, feneketlen gyűlöletről és
véres bosszúról. Olyan fájdalmasan szép, olyan félelmetes és
fordulatos, amilyen egy többgenerációs családtörténetbe oltott
kísértet- és detektívhistória csak lehet. A függelékben olvasható
Tűzrózsa című novella Az Elfeledett Könyvek Temetője tetralógia
eredetét beszéli el. A tetralógia további részei: Angyali játszma,
A mennyország fogságában, Lelkek labirintusa. Carlos Ruiz Zafón
(1964) világszerte elismert, díjakkal elhalmozott, rendkívül
népszerű spanyol író. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A szél árnyéka - Tűzrózsa - Carlos Ruiz Zafón je 14,10 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...