Vannak ?dolgok, amiket csak sötétben látunk igazán. És csak akkor,
ha már kellőképpen fogékonyak vagyunk. Daniel Sempere tízéves,
amikor antikvárius apja egy hajnalon elviszi egy titokzatos
barcelonai könyvtárba, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ebben a
Temetőben olyan művek nyugosznak, amelyek egy-egy könyvtár vagy
könyvesbolt bezárásával elárvultak. Daniel a beavatási szertartás
során örökbe fogad egy könyvet: Julián Carax A szél árnyéka című
művét, és azzal megpecsételődik a sorsa mind a kötetnek, mind a
fiúnak. Romantikus újromantikus regény elátkozott,
megtagadott könyvekről, az egyetlen szerelemről, igaz barátságról,
feneketlen gyűlöletről és véres bosszúról. Olyan fájdalmasan szép,
olyan félelmetes és fordulatos, amilyen egy többgenerációs
családtörténetbe oltott kísértet- és detektívhistória csak lehet. A
függelékben olvasható Tűzrózsa című novella nyomtatott formában
mindeddig nem jelent meg. Az Elfeledett Könyvek Temetője trilógia
eredetét beszéli el. A trilógia további részei: Angyali
játszma, A mennyország fogságában. Carlos Ruiz Zafón (1964)
világszerte elismert, díjakkal elhalmozott, rendkívül népszerű
spanyol író. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A szél árnyéka / Tűzrózsa - Carlos Ruiz Zafón je 8,45 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...