Kr. u. 42. Quintus Licinius Cato épp csak megérkezik Germániába, a
római hadsereg legkeményebb alakulatának, a II. legiónak az
újoncaként. A könyveket bújó fiatalember nehezen alkalmazkodik a
katonaélet szigorához, és mindennek tetejébe még társai
ellenszenvével is meg kell küzdenie, mikor azok megtudják, hogy
kapcsolatai révén a felettesükké nevezik ki. Macro, a félelmet nem
ismerő és számos csata nyomát magán viselő centurio helyetteseként
Catónak mindenkinél többet kell bizonyítania az előttük álló
kalandok során. A helyi germán törzzsel vívott véres összecsapás
alatt Catónak lehetősége adódik megmutatni, hogy több egy
tapasztalatlan ifjoncnál. Ám ezután a katonák megtudják, hogy a
hadsereg következő hadjárata egy messzi, barbár földre viszi őket:
Britanniába. A nyugat felé tartó hosszú menetelés után Cato és
Macro különleges küldetésre indulnak, mely egy olyan összeesküvésbe
keveri őket, ami magát a császárt is megdöntheti… Mint minden
legio, a II. legio is nagyjából ötezer-ötszáz katonából állt. Az
alapvető alakulat, a centuria nyolcvan emberét egy centurio és a
helyetteseként szolgáló optio vezette. A centuriát nyolcfős
szakaszokra osztották, melynek tagjai a barakkok egy-egy helyiségén
osztoztak, illetve a hadjáratok idején egy sátorban laktak. Hat
centuria alkotott egy cohorsot, és tíz cohors tett ki egy legiót,
melyben az első cohors létszáma duplája volt a többinek. Minden
legióhoz tartozott egy felderítőként és hírvivőként szolgáló
lovasalakulat is, melynek százhúsz katonáját négy osztagba
osztották.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A sas árnyékában - Simon Scarrow je 8,73 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...