Elsa majdnem nyolcéves, és „különleges”. Nagymamája hetvennel több,
és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli.
Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy
paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között)
dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az
ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama
nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki
nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak
zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni
a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával
azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága
ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire
hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis
meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól,
akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó
üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez – jobbára
házbéli szomszédaikhoz –, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki,
amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét
felbolygatják.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A nagymamám azt üzeni, bocs - Fredrik Backman je 9,64 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...