Elsa majdnem nyolcéves, és "különleges". Nagymamája hetvennel több,
és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli.
Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy
paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között)
dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az
ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama
nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki
nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak
zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni
a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával
azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága
ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire
hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis
meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól,
akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó
üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez - jobbára
házbéli szomszédaikhoz -, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki,
amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét
felbolygatják.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A nagymamám azt üzeni, bocs – puha táblás - Fredrik Backman je 11,48 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...