Dr. Körmendy Károly 1929. július 9-én született Budapesten. Nős,
három gyermeke és öt unokája van, jelenleg Frankfurtban él.
Gyermekéveit a Nógrád megyei Zagyaróna-Vízválasztón töltötte, majd
a budafoki premontreiek gimnáziumában érettségizett. A jogi
egyetemről eltávolították mint osztályidegent. 1951-1953. között az
agráregytem agronómiai, majd 1953-tól az ELTE TTK biológia-kémia
szakán tanult, itt szerzett diplomát 1956 júniusában. A forradalom
után elhagyta az országot, előbb Ausztriában, majd az USA-ban
próbált szerencsét. Az illinoisi egyetemem, Chicagoban tanult
gyógyszervegyészetet, majd 1977-ben gyógyszer-vegyész doktorátust
kapott a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Egészen
nyugdíjazásáit a gyógyszeriparban dolgozott. Számos tudományos
közlemény és szabadalom fűződik a nevéhez. 2007 után kezdett
írással foglalkozni, elsőként gyerekeinek és unokáinak akarta élete
fontos állomásait megörökíteni. Előbb angolul, majd magyarul írt.
Nem titkolt szándéka, hogy a mai fiatalok számára is feltárja és
élményszerű közelségbe hozza azt, amit ő és nemzedéke átélt, amit
20. századi magyar történelemnek nevezünk. Mesél, emlékezik és
elmereng, így adja vissza a helyszínek és korok atmoszféráját,
ráadásul abból a sajátos szemszögből, melyet egy külföldön élő
magyar mondhat magáénak.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A múlt árnyékában - Károly Körmendy je 6,78 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...