A modern demokratikus kultúra a világi megváltás kultúrája;
évezredes fejlődés állomása. „Nyugaton – írja Francis Fukuyama – a
kereszténység először kialakította az emberi méltóság
egyetemességének elvét, ezt a felvilágosodás az égből lehozta és az
egyetemes emberi egyenlőség világi elméletévé tette.” Tocqueville
és Mannheim Károly szerint a középkor óta érlelődik a demokrácia,
amely az ókorban csak kormányzati forma volt, ma pedig értékfogalom
is. A magyar demokratikus kultúra csak apró mozzanat a nagy
történelemben, de a nagy kontinuum része a maga „eredeti
jellegzetességeivel”, amelyek ott gyökereznek az idők méhében.
Kumulatív folyamat és alapítóesemények láncolata. Ezek az
események 40-50 évente megismétlődtek – 1790–1795, 1848/49;
1918/19; 1956, 1989/90 –, s újabb és újabb történeti vizsgálódások
tárgyai. És ki tagadná, milyen mélyen aktuális az, ahogy Ludwig
Börne még az 1820-as években a francia forradalomról szóló újabb és
újabb művek hasznáról írt, amelyek „nem vetnek ugyan új fényt a
régi sötétre, mégis régi fényt vetnek az új sötétre, és arra
tanítanak, hogy miként hasznosítsuk értelmesen a
forradalomtapasztalatait”? Kérdés: hogyan és miként tegyük
ezt, amikor az emberi értelem útjai is kiszámíthatatlanok? Talán
jobban tudjuk alakítani a jövő útjait, ha ismerjük, honnan
indulnak.Írásunk a magyar demokratikus kultúra hőskorát idézi fel,
és egyben felhívás az együttgondolkodásra.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A modern magyar demokratikus kultúra „eredeti jellegzetességeiről” 1790–1849 - Ambrus Miskolczy je 3,38 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...