John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol
ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél. A Föld lakói
már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség szándékosan eltitkolta előlük
az univerzum veszélyeit. Generációk óta védelmezik az anyabolygót
különféle idegen fajokkal szemben, ám nem puszta hazafiasságból:
mindennél jobban szükségük van a katonai utánpótlásra, amivel
egyedül a Föld láthatja el őket. A "Perry-incidens" után azonban
nincsenek többé titkok, ráadásul új fajok jelentek meg és alkottak
egységet - kifejezetten a Gyarmati Szövetség ellen. Tagjaik közt
szeretnék látni a Földet is, amelynek vezetői elárulva érzik
magukat, és már nem tudják, hogy kiben bízhatnak. De választaniuk
kell. Eközben a Gyarmati Szövetség működése is veszélybe kerül.
Haderejük bevetése helyett ezúttal diplomáciai cselekkel és
politikai fondorlatokkal akarják javukra fordítani ezt az ördögi
játszmát, amelynek a tétje most már az egész emberiség jövője.
Bevetik tehát a B csapatot Harry Wilson hadnaggyal az élen. Azt a
csapatot, amelyik talán a harctéren nem a legjobb választás, de a
váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekre mindig váratlan és
kiszámíthatatlan megoldásokat talál. Az ő küldetéseikről szól A
lázadás hangjai. John Scalzi először digitálisan, epizódok
formájában publikálta a kötetben szereplő történeteket 2013.
januárja és áprilisa között, majd a kirobbanó sikernek köszönhetően
nem kellett sokáig várni a könyv formájú megjelenésre sem.
Elképesztő epizódjaival, felejthetetlen szereplőivel és emlékezetes
párbeszédeivel A lázadás hangjai a Vének háborúja-sorozat
legszínesebb, legváltozatosabb darabja.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A lázadás hangjai - John Scalzi je 9,45 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...