Egy ?új világban játszódó űropera-sorozat első kötete a Vének
háborúja Hugo-díjas bestseller-szerzőjének tollából A
világegyetemünket a fizika törvényei uralják, így nem lehetséges a
fénysebességnél gyorsabb utazás. De egy dimenziókon túli mező, az
Ár felfedezése mindent megváltoztat. Az emberiség elérheti a téridő
bizonyos pontjait, melyeken át számtalan naprendszerbe
eljuthat. Az emberiség kiárad a Földről az űrbe, idővel
megfeledkezik a gyökereiről, és új birodalmat alapít, az
Egyesülést. Alapelvük, hogy egyetlen emberi előőrs sem maradhat meg
a többi nélkül. Ez biztosítékot jelent a csillagközi háború ellen,
de egyben az uralkodás záloga is a birodalom vezetősége számára – a
rendszer azonban nem hibátlan, és erre néhányan rájönnek. Egy
tudós az élete kockáztatásával próbálja tudatni az uralkodóval,
hogy a birodalom az összeomlás szélére került. Az egyik
kereskedőház sarja ördögi összeesküvés nyomaira bukkan. Az
Egyesülés új császárnője pedig veszélyes hazugságokkal és árulással
kénytelen megküzdeni, miközben körülötte kitörni készül a
forradalom. Míg mindhárman versenyt futnak az idővel, hogy
megmentsék az emberi civilizációt, az ellenfeleiknek egészen más
terveik vannak. John Scalzi a világhírű Vének
háborúja-sorozat után ismét bizonyítja, hogy miért tartják korunk
egyik legjobb űropera szerzőjének. Az összeomló birodalom izgalmas
nyitánya egy új, grandiózus sorozatnak, az év kihagyhatatlan
sci-fije.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az összeomló birodalom - John Scalzi je 6,42 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...