„Író és művész elvtársak!Most, amikor koreai népünk szent honvédő
háborút visel az emberi mivoltukból kivetkőzött amerikai
imperialista agresszorok ellen hazánk szabadságáért és
függetlenségéért, rendkívül nagy jelentősége van az íróinkra és
művészeinkre háruló feladatoknak és kötelezettségeknek. Íróinknak
és művészeinknek – az emberi lélek mérnökeinek – nemcsak az a
feladatuk, hogy kidomborítsák műveikben a koreai nép izzó hazafi
asságát, elszántságát és a győzelembe vetett hitét, hanem
alkotásaiknak erős és éles fegyverré kell válniuk harcoló népünk
kezében, az ellenség legyőzésére, a végső győzelem kivívására kell
lelkesíteniük az egész népet. (…) Íróinknak és művészeinknek a
hazafisággal egyidejűleg azt is kifejezésre kell juttatniuk
alkotásaikban, hogy büszkék nemzetükre, büszkék népükre. Az, hogy
büszkék vagyunk népünkre, csak akkor lesz olyan büszkeség, amely
megérdemli ezt a nevet, ha kiirtjuk belőle az idejétmúlt sovinizmus
rothadt csökevényeit és szokásait.”
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A koreai nép felszabadító honvédő háborúja I. kötet - Kim Ir Szen je 1,07 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...