Az utolsó Ambrózyd A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró
Ambrózy Richárd és ifjú felesége, Mili 1901 júniusában két, már-már
megoldhatatlan feladattal szembesül. A friss házasoknak valahogy
össze kell boronálniuk az arisztokrata és a polgári lét magukkal
hozott, ám egymástól eltérő szokásait, miközben közös háztartást
próbálnak teremteni az általuk válogatott, igencsak vegyes és
öntörvényű személyzettel. Nem könnyű ez, ha a báró úr kocsisa
egykor kasszafúró, az inasa kávéházi fizetőpincér, a mindenese a
hírhedt Conti utca bordélyainak lakója volt, ráadásként a báróné
őnagysága a börtöncellában ismerte meg a cselédlányát, morózus
szakácsnőjének múltjáról semmit nem tud, a komornája pedig még ma
is a Tabán legfirkásabb zsebmetszőjének tekinthető. Az
Ambrózy-villában eluralkodó káoszt azonban még lehetne is valahogy
kezelni, ha nem éppen ekkor bontakozna ki a fiatal Budapest addigi
leghátborzongatóbb és legvéresebb bűnügye. Ambrózy báró és cserfes
neje, Mili most először házaspárként vágnak bele közös életük
leggroteszkebb, legfelkavaróbb nyomozásába. A rendőrség tehetetlen,
a sajtónál hírzárlatot rendelnek el, a detektívek széttárják a
karjukat, miközben szó szerint eluralkodik a teljes fejetlenség!
Kapcsolj ki a fordulatos és bámulatos történettel!
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A hullaházi skandalum - Gyula Böszörményi je 9,09 €
Cieľom pracovného zošita je ponúknuť žiakom a študentom základný
prehľad hudobno-teoretických poznatkov v podobe konkrétnych
príkladov. Jednotlivé úlohy na noty, stupnice, akordy, intervaly a
ďalšie hudobno-teoretické pojmy sú v jednotlivých celkoch zoradené
podľa náročnosti. Súčasťou zošita je tiež 54 rytmických cvičení
zoradených podľa náročnosti. Zošit ponúka širokú možnosť
uplatnenia. Je vhodný pre žiakov ZUŠ a študentov, ktorí sa
pripravujú na konzervatórium. Kľúč s riešením jednotlivých úloh
ponúka možnosť vlastnej kontroly aj bez účasti pedagóga. Riešenie
je uvedené v notových ukážkach na konci zošita.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...