A 9. század második feléről egyre többet tudunk, bár ez ma még nem
jelenik meg a tankönyvekben. Bizánci császárok írásaiból, óorosz
krónikákból, keresztény szerzetesek feljegyzéseiből áll össze a
színes tabló. A regény idején a magyarság keresi a korosodó Álmos
örökösét, a nemzetség legrátermettebb tagját. Árpád győztes csaták
során bizonyítja, hogy ő a nagyfejedelem méltó utóda, végül Álmos
fejedelemtársaként irányítja a szövetséget. Megismerhetjük a kor
titokzatos alakját, Kurszánt is, aki egy névtelen ágyas
gyermekéből, nagyúrrá, majd gyulává emelkedik. Az ő vezetésével
indul 882-ben, egy kisebb sereg a Kárpát-medencébe, a frank hűbér
ellen harcoló Szvatopluk, morva fejedelem megsegítésére. Bonyolult,
véres, kegyetlen kort ismerhetünk meg Urbánszki Lászó regényéből. A
besenyő törzseket a magyarok felé szorítják az úz nomádok, a
kereszténnyé vált Bulgária egyre erősebb, terjeszkedik a Kijevi
Rusz. Mindenkinek útjában van az erős, magyar szövetség, égető
szükségességé válik elhagyni Etelközt. Hosszas szervezés után
elkezdődik a magyar nép áttelepülése a Kárpát-medencébe, a régi-új
hazába. Legelőször a Dnyeper keleti partján élő nemzetségek
állatait és a védtelen asszonyokat, gyerekeket kell átvinni az
óriásfolyam gázlóin. Az átkeléseket azonban szinte lehetetlenné
teszik a hatalmas nyájak látványától nekivaduló besenyők támadásai.
Árpád fejedelemnek újra meg újra meg kell mutatnia, milyen
hadvezér... és a Kárpátokig még hátra van négy óriásfolyó.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Honfoglalás 3: Árpád és Kurszán - László Urbánszki je 9,80 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...