Egy hideg péntek estén kevéssel tíz után csöngetnek Rebecca és a
férje, Jack ajtajánál. Egy nő áll odakint, Cara, aki Jack
exbarátnőjeként mutatkozik be. És egy reszkető, kék szemű, négyéves
kislány kezét szorongatja. Aki az állítása szerint Jack lánya.
Rebeccát sokkolja a felfedezés, hogy a férjének gyermeke született
az előtte való utolsó kapcsolatából – még ha erről a férfi maga sem
tudott. Ugyanis a szülővé válás terve nem szerepel az életükben.
Szeretik a gyerekeket, de ugyancsak szeretik a szabadságukat és
azt, hogy zavartalanul tölthetik el együtt az idejüket; azt az
életformát, hogy ha akarnak, egy szempillantás alatt azonnal készen
állhatnak beutazni a világot. Carának viszont szüksége van rájuk.
Mert Carának van egy borzalmas titka, amit egyelőre senkivel sem
oszthat meg. Még a kislányával sem. Egy olyan titok ez, aminek
hatalmában áll megváltoztatni mindannyiuk életét. Egy olyan titok,
aminek következtében Rebeccának végül fel kell tennie a kérdést: rá
bírja-e venni magát, hogy befogadja a férje gyermekét az otthonába
és a szívébe? Szívbe markoló regény szerelemről, barátságról és
arról, mit jelent valójában szülőnek lenni.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A férjem lánya - Emma Robinson je 11,64 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...