„Semmi, de semmi nincs körülöttem, csak halványan pislákoló fények
suttogják azt a sűrű sötétségben, hogy Isten a jóságban lakozik!”
„Amint imádkozni kezdek, úgy érzem, hogy szívemben élő szeretet
lángja lobban, amely nem hasonlítható e földi világ egyetlenegy
másik lángjához sem.” „Tartsuk mindig égve szívünkben a szeretet
lángját, és sohase veszítsük el a bátorságot.” „A megpróbáltatás
még hosszú, de az Isten szeretetéért vállalt tisztítótűz édes.”
Kötetünkben Pio atyához saját írásain és gondolatain keresztül
jutunk közelebb, megismerve személyes tapasztalatait és
javaslatait. A könyv Pio atya legjelentősebb írásainak
gyűjteménycsokra, amelyek az atya lelkét és misztikus életét tárják
fel. Írásaiból, különösen a lelki vezetőinek küldött leveleiből
válogattunk ki gondolatokat, tanácsokat és emlékeket, amelyek a
lehető leghűségesebb visszatükröződései lelkiségének. Nem olyan
műről van szó, amelyet egyszerre kell elolvasnunk. Mint már
említettük, gyűjteménycsokorról van szó, vagyis a kötet több
virágból áll, s mindegyiknek megvan a maga illata, szépsége és
színe. Az olvasó ezért ízlésének és igényének megfelelően
választhat ezek közül… majd miután végzett és becsukta a könyvet,
elkezdhet róluk elmélkedni.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A fény szavai - Pio atya je 9,17 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...