Megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új regényének
főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit, aki hiába tett meg sok
mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől, egy meg nem
nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. Kadának
vérében van az inkognitó, családja már több évszázada tartja
titokban eredetét, és egyelőre ő se szeretné nagydobra verni, hogy
a nyugdíjas villanyszerelő IV. Béla és Dzsingisz kán
leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a
magyar trónra. De nem akar belekeveredni a politikába, úgy döntött,
saját szavajárásával, hogy nem tesz többé a tűzre, ellenben tiszta
vizet önt a pohárba. De mit szólnak ehhez lelkes tanítványai, akik
között akad délibábos monarchista és paramilitáris terrorakciókra
készülő alak is? Egyáltalán: elejét lehet-e venni a szükségszerű
következményeknek? Krasznahorkai László groteszk és szatirikus új
regényében – New York, Dalmácia és Türingia után – visszatér a
karneváli Magyarországra. A pácban mindenki benne van: a víkendházi
öreg király csakúgy, mint a felbukkanó vendégek, akik között
találunk egy Krasznahorkai László névre hallgató vándorzenészt is.
És vajon hol lehet mindeközben Józsi bácsi házőrző kutyája, Zsömle?
Lehet, hogy homályba vész? Vagy velünk marad örökre?
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Zsömle odavan - László Krasznahorkai je 16,06 €
V roce 1997 zažil Richard Bartlett posun ve vnímání, který dal
celému jeho životu nový směr. Zjistil, že slabý dotek spojený s
cíleným záměrem stačí na to, aby jeho klienti znovu nabyli
fyzickou, duševní, a dokonce i duchovní rovnováhu. Výsledky byly
zcela mimořádné – a stále se vzpírají logice. Dr. Bartlett čerpá ze
zdrojů kvantové fyziky a jeho cílem je poskytnout nástroje, naději
a přímou a osobní transformaci komukoliv, kdo je otevřen novým
vjemům.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...