A nagy sikerű imádságoskönyv harmadik, átdolgozott kiadása. Ki ne
vágyódna egy csendes órára vagy csupán egy kicsi időre, amikor
nyugodtan gondolhat mindarra, ami vele történt, és eltöprenghet
arról is, merre tart az élete? A személyes és közösségi hitélet
egyik legfontosabb területe az emberi lélek ápolásának és
gondozásának naponkénti gyakorlata. Szeretnénk kiszakadni ekkor a
mindennapi küzdelmekből, hogy megpróbáljuk átélni azt a legmélyebb
belső kapcsolatot, amely Istenhez és emberekhez köt, s amelyben az
összetartozás érzése határoz meg mindent. Lehet, hogy a lakás egy
kis zugába húzódunk vissza, vagy beülünk egy üres templomba,
esetleg elvonulunk a természet egy számunkra különösen is kedves
szögletébe, de mindenképpen közelebb a nyugalomhoz, a békességhez
és a zavartalan csendhez. Egy képzeletbeli sátorba sietünk, ahol
régiek és újak találkoznak. Itt szabadon hallgathatunk és
beszélhetünk. Eszünkbe jutnak történetek, érzések és találkozások.
Kérdéseket tehetünk fel bátran. Nincs kioktatás vagy
rendreutasítás. A nyugalom sátra sok helyen felállítható. A teteje
nyitott és az oldala sem zárt. Felülről érkezik az az erő és
inspiráció, amelyre állandóan szükségünk van ahhoz, hogy elindulni,
cselekedni és megérkezni tudjunk a mindennapos küzdelmek során.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Visszhang - Lajos Szabó je 7,50 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...