A bristoli tányérmosogatásból hazatért fiatal analitikus lány
szívében lassan lobban fel az érzelem, majd a vágy egy
munkatársnője iránt, aki a szakmai tökéletesség mintaképeként,
egyszersmind vonzó nőiességével kelti fel Sára érdeklődését. Völgyi
Anna lélektani alapossággal mutatja be és hiteti el az olvasóval,
hogy egy nő másik nő iránti vonzalma miként keletkezik és válik
fokozatosan uralkodóvá. A végig parázsló humorral, plusz
rokonszenves öniróniával előadott történet egy leszbikus
szerelemről szól. Romantikus regény, melyben az erotika csak néhány
álomkép formájában tör fel, de azért a szerző leírásai és
hasonlatai mindig meggyőzőek, legyen szó erotikus álomról, az
angliai emigránsélet kilátástalanságáról, egy lepusztult budapesti
lakótelepről, vagy a kórházi állapotokról. A Sára szerelmének
tárgyát képező Laura karakán jelleme kontrasztot alkot a korábbi
élettárs, András kiábrándító igénytelenségével szemben. És
jóllehet, legalábbis ebben a regényben, Sára szerelme viszonzatlan
marad, az olvasó egy számára eddig valószínűleg ismeretlen
érzelemvilágban találja magát. És alighanem be kell majd látnia,
hogy a közbeszédben sokszor és többnyire durva egyszerűsítésekkel
tárgyalt "másság" minden, csak nem természetellenes, ahogy a
berozsdásodott nyárspolgári morál tartja.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Vigyázhatnál a szádra, Laurám - Anna Völgyi je 7,01 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...