"Nina lehunyta a szemét. A takaróhoz lapult, még jobban
összekuporodott, térdét felhúzta a melléhez. Szeretett így feküdni.
Úgy érezte, alatta a hűvös föld megvédi - az biztosan nem árulja
el. És a testét is érezte, amely így összegömbölyödve olyan volt,
mint egy kagylóhéj - szerette ezt a helyzetet -, védekező állat
volt, önmaga oltalmazója, akár egy kicsiny mindenség, az égvilágon
semmi baj nem érheti, amíg így marad - kinyitotta a szemét, és ezt
gondolta: Ne mozdulj, boldog vagy." Alessandro Baricco olasz író
harmadik könyvét tartja kezében a magyar olvasó. A Selyem és a
Tengeróceán után jelent meg a Vértelenül. Hasonlít is meg nem is az
elődeire. Romantikus történet olyan szikáran előadva, hogy
hihetetlen feszültséget tud kelteni. Ez ad a látszólag egyszerű
kijelentő mondatoknak szivárványos ragyogást. Nagy-nagy emberi
szomorúság árad a romantikus történetből, ami több az emberek
iránti sajnálatnál - az emberiség iránti sajnálat süt a regényből.
Minden szereplőt valami determináltság mozgat. Nem akarja csinálni,
amit csinál, mégis csinálja. Íme, az ember. Ecce homo. Alessandro
Baricco 1958-ban született Torinóban. Filozófiai és konzervatóriumi
tanulmányai után jeles napilapokban közölt kritikákat, a
televízióban is kipróbálta magát, majd kreatív íróiskolát
alapított. Sokszínű személyisége műveiben is tükröződik; egyedi
hangú, stílusjátékokban gazdag írásait több mint két tucat nyelvre
fordították le, film- és színpadi adaptációk születtek belőlük.
Baricco a kortárs olasz irodalom legizgalmasabb alkotója; számos
elismerés mellett a Viareggio- és a Medicis-díjat is magáénak
tudhatja.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Vértelenül - Alessandro Baricco je 7,27 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...