Virginia Woolf Orlandója igazi klasszikus lett: az évszázadokon és
életeken átnyúló szerelem és bodogságkeresés gondolata rabul
ejtette az emberek fantáziáját. Szaszkó Gabriella ugyanezt a
gondolatot járja körül új megközelítésben. Lehet, hogy egy újabb
klasszikust tart a kezében az olvasó? Daniel Pollack negyvenhárom
éves zongoraművész, aki hat éve, felesége halála óta nem hagyta el
tóparti háza biztonságát – agorafóbiában és szorongásban szenved.
Tetőtéri hangszigetelt szobájában komponál, és albumokat készít.
Tinédzser fiával, Aaronnal úgy élnek együtt, mint két idegen.
Minden megváltozik, amikor Danielt beválogatják egy kísérletbe. Egy
új tudományos áttörés bebizonyította, hogy a lélekvándorlás
létezik, és kifejlesztettek egy olyan szert, ami lehetővé teszi az
utazást korábbi életekbe. Az orvostudomány így kívánja gyógyítani
az előző életekből hozott traumákat. Daniel eleinte ellenáll, de
mivel szeretne visszatalálni a fiához, végül úgy dönt, részt vesz a
kísérletben és az ahhoz kapcsolódó terápiában. Bele is vág az
életei közötti utazásokba, melyek során számos megrázó élményt kell
újra megtapasztalnia, és sok titokra derül fény. Időközben
megjelenik az életében a fia barátnője, Hazel, akivel kapcsolata az
első pillanattól kezdve különös, és csak egyre különösebb lesz.
Összekeverednek a jelen és a múlt szálai, és kétségessé válik, hogy
a kísérlet végül segítségére lesz-e Danielnek, vagy végképp romba
dönti az életét.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Végtelen - Gabriella Szaszkó je 9,01 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...