Vajda ?Lajos (1908-1941) Vajda Lajos művészete nem tartozik a
legkönnyebben megközelíthető életművek közé. Olyan utakon járt,
ahova „nálunk emberfia nemigen teszi a lábát” – írta róla talán
legértőbb kritikusa, Kállai Ernő a harmincas évek végén. Alig
adatott számára egy évtizednél több, hogy létrehozza életművét,
hisz 1941-ben, mikor meghalt, még nem töltötte be harmincnegyedik
évét. Vajda Lajos a szokásos művészpályán, a művészeti közéletben
elérhető sikereknél, boldogulásnál fontosabbnak tartotta saját
elképzelései következetes megvalósítását. Kivételes rajztudása és
színérzéke révén akár a művészeti világ naposabb, elismerést és
pénzt hozó oldalán is találhatta volna magát, ám ő többre tartotta
ennél a maga elé tűzött művészi problémák megoldását. Már a
Képzőművészeti Főiskola „rebellis” hallgatójaként kísérletezni
kezdett, s a valóság új összefüggéseinek kutatása során terelődött
figyelme a fotó és a film felé. Később a Korniss Dezsővel közösen
kidolgozott „szentendrei programban” nem kevesebbre vállalkozott,
mint egy, a népi tradíciók talaján álló, a Nyugat és a Kelet közt
szintézist teremtő, egyszerre közép-európai és magyar modern
művészet megteremtésére.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Vajda Lajos - Gábor Pataki je 1,94 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...